Híreink
Ma 2020. október 24. szombat, Salamon napja van.
Holnap
Blanka, Bianka
napja lesz.

Újra indult a nappali ellátás a Gondozási Központban


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott "Útmutató a Koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésére a szociális alapszolgáltatásokban, valamint a család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézményekben" című útmutató alapján újra indult az intézmény épületén belüli nappali ellátás az alábbi szabályok szerint.

 A Nappali Ellátást igénybe vevőkre vonatkozó általános szabályok:

  • Alapvető higiéniai szabályok betartása.
  • A köhögési etikett fokozott betartása.
  • Belépéskor kézfertőtlenítő használata kötelező.
  • A szolgáltatást igénybe vevő személyek számára valamennyi tevékenységet úgy kell megszervezni, hogy az igénybe vevők között a 2 méteres távolság lehetőség szerint biztosított legyen. Az étkezések során – helyben fogyasztás esetén – is el kell kerülni, hogy az étkezőben az igénybe vevők összezsúfolódjanak.
  • A csoportos foglalkozások, team megbeszélések során is be kell tartani a 2 méteres védőtávolságra vonatkozó szabályokat, valamint -amennyiben a feltételek, adottságok azt lehetővé teszik – azokat az épület udvarán a szabadlevegőn való megtartását kell preferálni.
  • Az idős személyek és fogyatékos személyek részére történő szolgáltatás nyújtás során a munkatársaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 2 méteren belüli távolságban vannak az ellátottakkal, míg a közösségi programok alkalmával és a közösségi terekben való tartózkodás esetén lehetőség szerint az ellátottaknak is orr-száj maszkot kell viselniük.
  • A nappali intézménybe való belépést megelőzően az igénybe vevő testhőmérsékletének ellenőrzése kötelező, valamint nyilatkoztatni kell az igénybe vevőket az egészségi állapotra és arra vonatkozóan, hogy az elmúlt időszakban került-e járványügyi szempontból kockázatot jelentő személlyel kapcsolatba. Megemelkedett testhőmérséklet esetén az intézménybe nem lehet belépni. Az igénybe vevő haladéktalanul keresse fel vagy értesítse háziorvosát a szükséges orvosi ellátás igénybe vétele miatt.

 

Idősek és fogyatékos személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok 2020. július 31. napjáig:

  • az idősek és a fogyatékos személyek számára nappali ellátást nyújtó intézmények épületében egyidejűleg tartózkodó ellátottak száma nem haladhatja meg a bejegyzett férőhelyszám 50 %-át. ( Gondozási Központ nappali ellátásában engedélyezett létszám: 25 fő ). A zsúfoltság elkerülése érdekében tehát az intézményben azonos időben szolgáltatást igénybe vevők száma maximalizálásra került.
  • A nappali ellátásban dolgozó munkatársak az idősek, fogyatékos személyek önálló életvitelének fenntartását saját lakókörnyezetükben nyújtott szolgáltatásokkal is biztosíthatják, amennyiben az ellátott nem kívánja igénybe venni a nappali ellátás épületében nyújtott szolgáltatásokat, a fertőzésveszélyre tekintettel. Azon ellátottakat, akik a nappali intézményben nyújtott szolgáltatásokat nem kívánják igénybe venni, rendszeresen szükséges telefonon megkeresni, érdeklődni állapotukról és felajánlani számukra a segítséget.

A Nappali Ellátás elérhetőségei:
gondozasikozpont@lakitelek.hu

Telefonon: 70/199-6900 , 76/449-071

 


Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x

Keresés a honlapon

Otthonunk, Lakitelek újság

otthonunklakitelek2020 03

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Választások 2019

valasztas

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Asp 2020

Orvosi ügyelet telefonszáma

20/915-7063

Rendőrség telefonszámai

Segélyhívó: 112

Körzeti Megbízott:

06-20-539-5899

 

 Gyengénlátóknak

Programnaptár

loader

Közösségi oldalunk

Közösségi média

Kecskemét és térsége turisztikai mobilapplikáció

Kecskemét és térsége mobil app

Kecskemét és térsége rendezvényei

Kecskemét és térsége rendezvényei

Üzletek nyilvántartása

Üzletek, cégek nyilvántartásának jegyzéke