Ma 2010 szeptember 7. kedd, Regina napja van. Holnap Mária és Adrienn napja lesz.

Versenyfelhívás - Romzsa Tódor élete és kora
E-mail Nyomtatás PDF

Romzsa TódorA Keresztény Élet Szerkesztősége, a Lakitelek Alapítvány és a
Mindszenty Társaság

MEGALKUVÁS NÉLKÜL,

ROMZSA TÓDOR ÉLETE ÉS KORA

címmel csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencében, középiskolás korú (14-19 éves) fiatalok részére.

A háromfős csapatok a vetélkedő feladatait 2010 februárjában és márciusában kéthetente olvashatják a Keresztény Élet c. hetilap hasábjain. Az egyes fordulók megoldásának postára adási határideje a megjelenés dátumát követő 9. nap.

A három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elérő 25 csapatot hívjuk meg a 2010. április 15-én, csütörtök délután megrendezésre kerülő középdöntőre, a Lakiteleki Népfőiskolára. Ekkor dől el, melyik az a tizenkét csapat, melynek tagjai részesei lehetnek a másnapi döntőnek.

A vetélkedő védnökei: Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője, Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, P. Szőke János szalézi atya, Romzsa Tódor boldoggá avatásának posztulátora, Puskás László protopresbiter, munkácsi görögkatolikus egyházmegye.

Az írásbeli feladatok megoldása során születő legjobb dolgozatokat a Keresztény Élet megjelenteti, s értük a szerzőknek honoráriumot fizet. A verseny döntőjébe jutó fiatalok értékes könyvjutalmat kapnak. Az első öt helyezett csapat kísérőjével együtt meghívást kap a 2010. július 5-8. közötti Romzsa Tódor zarándokútra (Lakitelek-Nagybocskó-Huszt-Alsóbisztra-Verecke-Ungvár-Munkács-Lakitelek).

Jelentkezni az első forduló megoldásának beküldésével lehet. Szeretettel várjuk egyházi és világi iskolák, egyházközségek, hittancsoportok, baráti társaságok csapatait!

Egy–egy intézményből, közösségből tetszőleges számú csapat indulhat a versenyen. A katolikus iskolák diákjai számára – kérésre – a Szerkesztőség tiszteletpéldányként megküldi a rejtvény fordulóit tartalmazó lapszámokat.

További felvilágosítás kérhető Olajos István iskolaigazgatótól a 0676-449-077-es, vagy a 0036/70-931-7808-as telefonszámon.



Lezsák Sándor
az Országygűlés alelnöke
a Mindszenty Társaság elnöke




Lakitelek, 2010. január 8.

Vissza

 

Eseménynaptár


<<  2010. Február  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4
  8  91011
15161718
22232425

Képtár



Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2002 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elimeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.