Ma 2010 szeptember 7. kedd, Regina napja van. Holnap Mária és Adrienn napja lesz.

Szobor Vass Lajos emlékére
E-mail Nyomtatás PDF

Vass LajosA hetvenes években Lakitelek mellett számos Kecskemét környéki település vendége volt Vass Lajos. Vonzó egyénisége szinte megbabonázta a közönséget. Ma is sokan emlékeznek szívesen a közös éneklésekre, tanításaira.

A Lakitelek Népfőiskola nemzeti szoborparkjában Kodály Zoltán és Simándy József szobra mellett március 27-én, szombaton avatják fel Vass Lajos bronz mellszobrát, melyet Búza Barna szobrászművész készít. Ebből az alkalomból kerestük meg Herbály Jánosnét, a Bugaci Kálmán Lajos Népdalkör és Citerazenekar vezetőjét.

Ő volt az, aki az országos Páva-mozgalom hatására, 1973 novemberében megalakította a nagyközség népdalkörét. A ma is aktív nyugdíjas pedagógus lapunknak elmondta, a csoportnak eleinte Bugaci Népdalkör volt a neve, később ez Szövetkezeti Népdalkörre módosult. A népdalkör 2001-ben vette fel dr. Kálmán Lajos népzenekutató, a kecskeméti Tanító- és Óvónőképző tanárának nevét.

Vass Lajos nélkül – akivel többször volt alkalma találkozni – a Páva-mozgalom sosem lett volna elképzelhető. Ő volt az, aki a közönség megénekeltetésével indította el újra útjára a lélekkel telt népzenei életet – hangsúlyozta Herbály Jánosné. A bugaci népdalkör legemlékezetesebb fellépése az 1977-es krími vendégszereplés volt. A népdalkör jelenlegi tagjai zömében nyugdíjasok, de középkorúak és diákok is énekelnek köztük. Dalaik főként kiskunsági, Kecskemét és Bugac környéki pásztor- és betyárdalok, de szívesen énekelnek más tájak dalaiból is.

(Forrás: kis-kunsag.hu)

Vissza

 

Eseménynaptár


<<  2010. Szeptember  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  5
  6  7  9
13
27282930   

Képtár



Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2002 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elimeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.